Attila szerint a világ...

Az út, ami hazavisz,
háromszáz méter emlék.
Nincs elengedés, mely ne kínálna
kínt, melyért vissza ne mennék,
csak hogy lássalak, nézzelek még.

Mert érdemes, mert hiszem,
hogy világok tőled és miattad
fordítanak tavasz-dallal kócosan
hátat a februári fagynak,
s engem létezni, álmodni hagynak.

Az út, ami hazavisz, mindig
tőled és hozzád vezetett el,
nappal éjt szül, s virraszt
fölöttem mély, vak szerelemmel,
s egünk téged csillaggá szentel.

Jó, hogy vagy, hogy létezel,
s ha más árnyakba öntöd fényed,
néha csöppen az én szívembe is
morzsája a belőled bomló szépnek:
sóhaja vagy az élet lélegzetének.